csípve, rúgva,
üvöltve, harapva,
kedves békére,
álmodó haragra,
gyulladó szívvel,
ölelkezve halkan
leszakad az égbolt,
ásít a paplan
lángoló testemből
rég elrepült a vágy,
gyenge szorításomban
elernyed az ágy,
édes bókjaid csak
páncélja a szónak
vanília tengeren
háborgó kis csónak
perzsel a napsugár
párolog a könnyünk
zuhogó esőben
kérve kergetőzünk
kacagó kínban
elterülünk léhán
elúsznak érveink,
így lélegzünk némán
a tagadás fáraszt
fogjuk egymás kezét
ezt hallgatni könnyebb
mint a magány neszét
kedves arcod őrzi
esztelen világunk
ha a csend fojtogat
egymásért kiálltunk
szárnyalva, megvetve
hazudva, nevetve
átkozódva csendben
-örökké boldogan-
örökké ketten