Altató

Dúdolok egy dalt, 
álomba ringatót 
Hunyd le szemedet, 
húzd nyakig a takarót 

Ne gondolj most semmire, 
szorítsd meg a kezemet 
Csak éld meg az álmaid, 
s álmodd az életet 

Vigyázok rád ne félj, 
itt ücsörögsz a szívemen 
Aludj hát csak nyugodtan, 
szép álmokat kedvesem

Barátság

...Barát az, ki melletted áll,
ha a porszemet a szél elhordta már,
Barát az ki mindig fogja a kezed,
akkor is ha az élet megvezet,
Barát az ki a barátod marad,
ha a szerencséd messzire szalad,
Barát az ki könnyeid letörli,
ha lelkedet a világ felőrli...

Veled

Magányos ágaid
zöld ruhával fedtem,
te játékos szellő,
és én madár lettem.

Azúrkék tengered
kis sellője voltam,
háborgó vizedben,
habként fodrozódtam.

Most ezüstre festjük
a végtelen felleget,
s szüntelen ragyogunk
a bűbájos ég felett.

Te csillaggá változtál,
s én fénysugarad lettem,
hisz elvesztünk valahol,
egy pillanatban ketten...

Indulóban

"Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer." 


/Kosztolányi Dezső - Halotti beszéd-részlet/